Interjú Szigetvári Józseffel

Interjú Szigetvári Józseffel

Szigetvári Józseffel a Forrás Néptáncegyüttes vezetőjével, a Barátság Kultúrális Központ igazgatójával, a Summerfest Nemzetközi Néptáncfesztivál igazgatójával és még kitudja hány titulust felsorolhatnék, amit „Sziku“ ( néptáncos közegben a legtöbben így ismerik) neve alá jegyezhetnék beszélgettem.

Szombaton ünnepli születésnapját a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes, hogy pontosan hányadikat azt a beszélgetésünkből megtudhatjátok. A születésnap mellett olyan fontos témákról is beszélgettünk, melyek egy együttes életét, mindennapjait meghatározzák. Azt hiszem Sziku, olyan tanácsokat „rejtett“ el közvetlen beszélgetésünkben, melyet ma minden együttesvezetőnek ajánlott megfogadni!

A hétvégén nagy jubilumra készül a Forrás Néptáncegyüttes. Hány évesek is lesztek?

Hivatalosan 30, nem hivatalosan már 32. 1984-ben alakultunk Érden a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, majd ezt követően 1985-ben települtünk át Százhalombattára. Igazából úgy szoktunk ünnepelni, hogy az alakulás és a költözés évét is beleszámítjuk s szinte egy éven keresztül ünneplünk. De most, vagyis a tavalyi évben annyira elvolt foglalva az együttes és itt nemcsak a felnőtt együttesről beszélek, hiszen a kicsiknek a Páva, a nagyoknak a fesztiválok, külföldi utazások okoztak „gondot“ így most januárra esett a jubileum megünneplése.

Nálatok is, mint sok más együttesnél visszatekintetek a múltra, régi koreográfiák megidézésével, volt táncosokkal együtt? Vagy nálatok kicsit rendhagyóbb ez az ünneplés?

Egyáltalán nem így fog összeállni. Ez egy nagyon érdekes dolog. Nyílván más, amikor egy ember egy másik együttest megörököl, akkor még vannak elődei. De itt Battán más a helyzet.

A kezdetek… Kata unokatestvérem a Vörösmarty Gimnáziumba tanított magyar-angol dráma szakos pedagógusként és rendszeresen készített diákszínházi előadásokat. A helység kalapácsánál sokkal kevesebb volt a „színészi“ szerep és akiknek nem jutott azoknak kellett a koreográfiákat elkészíteni és táncolni. Ekkor azok a gyerekek, akik az ottani kocsma jelenetbe szatmári táncokat táncoltak, annyira élvezték ezt a dolgot, hogy a szeptemberi évkezdéskor kezdeményezték induljon a gimnáziumba táncos foglalkozás is. Ekkor 1984-ben több, mint 60 gimnazista jelentkezett erre a foglalkozásra. Teljesen megdöbbentem, hogy akkor ennyien jelentkeztek. Októberbe kezdtük a munkát és 1985 tavaszán már az Egri Országos Ifjúsági Napok döntőjében táncoltunk. Igazából ekkor még az, hogy együttesi szinten gondolkodjuk nem született meg.

Hogy hogyan kerültünk át Százhalombattára, ha Érden kezdtünk? Mivel a táncosok fele battai volt így ők felajánlották, hogy jöjjünk át ide, hiszen akkor épült ez az épület is ahol ülünk, vagyis a művelődési ház. Akkor senki nem gondolta, hogy egyszer ez egy 500 fős együttes lesz.

Abban maradtunk, hogy nem akarjuk azt a szokásos együttesi jubileumokat, hogy mindenki eltáncol egy régi koreográfiát, mindenki beöltözik, előveszünk a 80-as évekből egy régi számot, vagy éppen azon izgulunk, hogy minden nádszálkarcsú hölgyre találunk-e ruhát vagy az oxigénpalack a közelben lesz-e. A jubileumnak egyről kell szólnia, mégpedig arról hogy együtt vagyunk, együtt lehet mindenki a színpadon, a sok-sok generációt együtt láthatjuk. Az biztos, hogy a nyitó koreográfia első 3 perce velük fog eltelni, de nem népviseletbe lesznek, hanem mondjuk úgy „táncházas“ ruhába, mert ennyi embert nehéz felöltöztetni… Azt lehet majd látni , hogy a régi generáció a legkisebbekkel lesz egy színpadon, melynek az „öregek“ az origója, hiszen ők alapították.

Nyilván a szakmai dolgokra óriási hangsúlyt fektetünk, de ez egy ilyen szellemi együttlét lesz. Az együttesi jubilumokban ezt tartom az egyik legfontosabb dolognak. Együtt lenni! Egy közös katedrálist sikerült felépítenünk! Minden percbe az a cél, hogy érezzék az ő munkájuknak ez az együttes a gyümölcse, mindenki részese ennek az eredménynek, mely 30 éve létezik.

Azt hiszem sikerült lángot gyújtanunk, mely ma is ég. Két értelembe is a harmadik próbán a kezdetekkor a mutyiba dohányzó gimnazisták a tornatermi folyosón felgyújtották a kukát, másik értelemben pedig ennek az együttesnek a lángját is ők lobbantották fel.

A jövöhét végén, február 5.-én pénteken Páva-gála lesz.

Akiket te a televízióban láttál azok csak egy kis szelete mindannak, ami itt történik az apróknál. Mert ugye vannak az Aprók, Cseppek, Palánták… s nagyon sokan. 4 éves korban lehet hozzánk jönni, de nem táncolni. Nem szoktuk ezt mondani -még a szülőknek is tiltjuk, hogy azt a szót használják, hogy szeretnél-e néptáncolni?- hanem játszózni. Először is játszunk a gyerekekkel, hiszen ezt minden gyerek szereti és ezáltal megszerettetjük vele ezt a közeget, ahová később szívesen jár. Majd mikor első osztályos lesz kezdjük a táncot.

Kb. 500-an vannak ma a Pesovár Iskolában, akiket a Pávában láthattatok azokra azt mondanám, hogy egy nagyon érdekes kis csoport, mert nagyon tudatosan táncolnak. Igaz mondjuk, hogy a Kristóf személyében nagyon jó oktatót és mestert kaptak. Sokszor a gyerekeken látom, hogy na most Kristófnak új frizurája lehet vagy új nadrágja, mert a gyerekek rögtön „lemásolják“, mindenki Kristóf bácsira akar hasonlítani. Nagyon elhivatott gyerekekről beszélünk. A Pávás táborba tavaly kifejezetten felemelő volt velük lenni, hiszen ez nem az a korosztály, akik még este 10-kor is ébren vannak és felpattannak táncolni, de ők a táborban a Gatyamadzag zenekart kisajátították és még este 10-kor is ropták, mely nekem is elég fárasztó volt, ha fogalmazhatok így, hiszen a felnőtt együttesnél is 1-1 turné alkalmával alig lehet őket nyugovóra zavarni, hát nem gondoltam, hogy ezek a kis Cseppek is már hasonlóak. A Pávába nagyon sok barátjuk lett, melyet azt hiszem a jövőben is ápolni fognak. Ez is egy nagy család lett. Közös élményekkel gazdagodtak. Ebből a közös élményekből és barátságokból jött ez a műsor. Gombai Franciska, Busai Borika és Mahovics Tomika, Ürmös Sanyika a szekszárdi szólisták és még sorolhatnám kik lesznek itt.

Azt hiszem ez a kis csapat nagyon jó alapja lesz a nagy együttesnek a jövőben.

Igen mondhatjuk, de nem dőlhetünk hátra, hogy ez biztosan így lesz, hiszen változnak ők is, felnőnek és ma már sok minden más is éri őket. Egyfolytában foglalkozni kell velük, hogy ne lankadjon a kedvük. Nagyon oda kell rájuk figyelni és nem csak a táncban, hanem az életben is. A Páva táborban is minden este vagy jó éjt puszival, vagy jó éjt öleléssel búcsúztunk el egymástól ( attól függ ki mit kért) és ekkor nagyon sok minden kiderült. Mire gondolok? Arra, hogy nagyon előjött kinek mi hiányzik otthonról, mi hiányzik a családból. Nem tudom másoknál, hogy zajlik az esti lefekvés, nálunk otthon megvan ennek a „menetrendje“, le kell zárni a napot. Meglepő volt, hogy először azt hittem ezt kifogják nevetni, vagy „ciki“ lesz, de nem. Voltak, akik az elején ebből nem kértek, de pár nap után ők is ott álltak a sorba. Valahol a szülői háttér hiánya ott van bennük és a felmenő rendszerbe azon kívül, hogy a gyerekek megtanulnak 3-4 figurát vagy bármit a magyar néptáncból, az kevés ahhoz, hogy valaki együttest tudjon fenntartani. Sokkal inkább azt a hiányt kell pótolni, fel kell térképezni, hogy mi hiányzik a gyermek életéből és abban segíteni. Az elmúlt 30 évben annyi történetet tudnék mesélni, hány szerelmi csalódást, örömet kellett megélnem velük és még nagyon sok minden mást, ami egy együttesen belül történik. Volt olyan család, hogy az iskolából engem hívtak fel, hogy képviseljem a családot, vagy csak menjek a gyermekért. Nekem nemcsak táncosként, hanem emberként is fontos az, aki hozzánk jár. Mi egy iparvárosban vagyunk, ezt itt nem Kalocsa, vagy Uszód, Nagykálló, ahol már a faluhatárba ott van valami népművészet, itt 30 évvel ezelőtt azt kérdezték tőlünk, hogy biztosan néptáncegyüttest akarunk, itt? (Volt itt Tímár Sándor Varga Zolival, de nekik nem sikerült együttest létrehozni.)

Mondhatjuk ez a gyermekeknek a második családja, hanem az első.

Igen, sokszor többet tudunk a gyerekről, mint a szülője. Hiszen ide belép 4 évesen és talán, jobb esetbe 30/35 évesen megy el. Addig végig kísérjük az életének ezt a szakaszát. Mindig befogadónak, érdeklődőnek kell lennünk irántuk. Nem mondhatom egy amatőr együttesbe, hogy gyere be 3 órára és táncolj, hagyj kint mindent…Abban tudok segíteni, hogy felejtsd el egy kicsit, vagy hozd be és kicsit beszélgessünk erről, arról. Én, mivel egy turné tarthat 1 hétig vagy akár 1 hónapig, vagy vannak a varjú dombi estéink, mikor nem csinálok mást csak főzök valamit és feljönnek hozzánk beszélgetni, enni, inni aztán hazamennek. Nincs különösebb alkalom csak úgy jönnek. Ezek olyan dolgok, melyek megtudják tartani őket a tánc mellett.

Azt hiszem ez az elhivatottság sok vezetőben megvan, de vannak akikből hiányzik pedig egy nagyon jó példa arra, hogy így is lehet csinálni.

Fontos elmondanom, hogy mikor gyereke van az embernek megtapasztalja, hogy ha szeretné a kisgyermek vödörjét, ahhoz a lapátot mely nála van oda kell adni. Ez a felnőtteknél is így működik, ahhoz hogy kapj adni is kell. Azt hiszen nem könnyű forrássonak lenni, mert engem nem csak az érdekel, hogy mi van a színpadon, hanem mi van mögötte. Ez nem csak itthon, hanem külföldön is így van. Színpadon lehet 99%, de az életbe, fesztiválon, külföldön 100%-nak kell lenni. Mert, amit a színpadon csinált azt elfelejtik, de hogy mit csinál egy ebédlőben, hotelben vagy bárhol azt megjegyzik. Hogy mit mondanak arról, hogy a magyarok, vagy Magyarországról nagyon fontos. Ha a forrássosok elindulnak külföldre, akkor öltöny, nyakkendő kell, ha 16 órát fogunk utazni az első órába levetkőzik, felveszi a forrássos pólóját, kényelmesen utazik, de leszállás előtt felkeltem átöltözik, rendbe szedi magát és úgy lép le a repülőről, mintha most szállt volna fel. Az első benyomás nagyon fontos. A Summerfesten ezt látom. Mikor megérkezik egy csoport mindenki így érkezik. Nem egy, nem két esetben volt, hogy ez az egység nagy hatással volt egy repülőtéren, vagy a repülőn. Például volt egy eset mikor késtünk a repülőtéren, vagy túlsúlyunk volt, vagy nagy volt a tömeg, amikor meglátták az együttest talpig formaruhába öltözve, arra gondoltak, hogy „ők biztosan nagyon fontosak“ ők valamilyen együttes vagy közöség, és akkor segíettek a túlsúlyban, nyitottak új útlevélkezelő ablakot, úgy kezeltek bennünket, amilyennek láttak minket. Vagy mikor felszálltunk a repülőre és minden forrásos várta az ablak mellett ülőket, mert tudni kell , hogy a táncosok szívesen ülnek folyosói ülésre, főleg hosszú repülés közben. Miközben az ablaknál ülőkre állva vátunk az egyik idősebb hölgy megkérte az egyik táncost hogy tegye fel a kistáskáját a tartóba. Ezt látva a többi utas is segítséget kért a forrásosoktól, mert azt hitték, hogy a sötétkék öltönyös kosztümös fiúk és lányok légiutaskísérők.  Mindenki segítőkész volt a lufthansás légiutas kísérők pedig ezt mosolyogva végig nézték! Nem telt bele sok idő, a felszállást követően az igazi utaskísérők egy itallal köszönték meg alkalmi kollégáiknak a segítséget. 

Mivel általában egyenruhánban, vagy forrásos pólóban vagyunk a táncosoknak sem okoz gondot egy turnéra pakolás, általában 8 pólót hoznak magukkal minden turnéra, 8 naponként viselik ugyanazt a pólót. vagyis majdnem 8 napra már van mit felvegyenek. Nem kell azon gondolkodni, hogy ma mit is vegyek fel, hiszen a sorrend adott: kék, fehér, pios, galléros… Azt is szoktuk mondnai, hogy a következő kéknél megyünk haza… A póló azért is jó, mert bármely országba érkezünk a helyi szokásokat is könnyen tiszteletben tarthatjuk: mert a póló eleget takar és eleget mutat.

Nekünk fontos, hogy Magyarországot úgy képviseljük, hogy újra meghívjanak magyar együttest, és nekik is kedvük legyen megismerni ezt az országot.

Tehát elmondhatom, hogy nehéz a Forrássos lét, de megéri. Én tanár vagyok, tanítottam gimnáziumban, főiskolán is és először mindenki a „Rettegett Iván “ jelzőt használta rám, amikor elmondtam az elvárásokat, vagy átélték a vizsgaidőszakot. Aztán később ez rendre megváltozott, amikor rájöttek, hogy ezek a módszerek az ő érdekeiket szolgálták, hogy a célokat csak alázattal és rengeteg munkával lehet elérni hosszú távra. Általában ezek a módszerek beválltak, és volt olyan osztályom, hogy azt is felvették, aki még csak felvételizni sem akart. A fiatalok a „ megérte“ vagy „ igaza volt“ szót mindig sokkal később használják, mint amikor a dolgokat megkövetelik tőlük. Azt hiszem a legfontosabb szó mindenre az alázat. Ezt itt mindenki megtanulja.

Idén utaztok valamerre? Szakmailag mi várható a jövőben?

Ilyen váltós korszakban vagyunk, a mostani felnőtt együttes tagjai most jönnek ki az egyetemről és jönnek a munkahelyi macerák. Most strukturáljuk újra az életüket, próbáikat.

Először Horváth Zsófi önálló estjére készülünk -elég sok Zsófis számunk van, melyeket először nehezen fogadtak, de később felszabadultak és sok mindent megértettek, amit előtte nem. Az első ilyen nagy áttörés a Szolnoki Fesztivál volt, mikor a gálaműsorba bekerült az a szám, melyet Zsófi készített.

Tavasszal pedig egy új műsorral készülünk. Azt tudjuk kik alkotnak benne, de hogy mi lesz belőle ebbe a percbe nem tudjuk. Valószínűleg összeállnak a koreográfiák és aztán látjuk, hogy mi lesz az előadásból. A Levelek… előző sikeres műsorunk is hasonlóan készült és hatalmas sikere volt. Ez tudom furán hat, de reméljük jó fog belőle kisülni. Rábai Miklóst idézve „Repüljetek madárkáim…“ lehetőséget adunk a fiataloknak alkotni és meglátjuk mi lesz belőle. A legfontosabb azt az alkotói gárdát megtartani, akik most itt vannak, Fundák, Kaszai, Sikentáncz, Józsa. Nagyon jól dolgoznak együtt, egymásra találtak. Türelmes vagyok velük, hiszen mindenkinek vannak más együttesei is-Vadrózsa, Szilas… Nehéz mindent össze egyeztetni, de türelmes vagyok, mert a cél, hogy mindig haza találjanak ide. Kemény pálya a táncos szakma, nehéz ebből megélni, hosszú távon sem egyszerű, hiszen a test is öregszik, elhasználódik, de ha az emberi kapcsolatok ezeket túlélik, akkor már megérte. Mindehol mindenkit türelmetlenség vesz körül. Kell egy hely, ahol azt érezheted, hogy lehetsz egy picit gyarló.