Interjú Baranyai Barbarával

Interjú Baranyai Barbarával

Barbit régóta ismerem, láttam színpadon mikor még a Budapest Táncegyüttesben táncolt, majd különböző külföldön készült fotóin követtem „vándorlását“ a nagy világban, ahol a magyar folklór népszerűsítéséért tett és tesz a mai napig.

Számomra te vagy a folk nagykövet asszony, egyetértesz vele? Merre jártál már, hogyan jöttek ezek a lehetőségek és a jövőben merre fogsz menni?

Megtisztelő, hogy engem ruháztál fel ezzel a pozícióval, de el kell, hogy szomorítsalak, mert már foglalt. Sztanó Hédi és Székely Levente kedves barátaink, külföldi kiküldetéseik során napi feladataik mellett nagyon nagy figyelmet fordítottak a magyar folklór népszerűsítésére is. Úgy gondolom ennek okán ez a cím jogosan őket illeti, bár úgy érzem, talán befogadnak ebbe a családba.

Számomra ez a sok külföldi utazás, a külföldi kapcsolatok a profi táncosi léttel együtt alakultak ki. Sok turnén vettem részt a Budapest Táncegyüttessel és sok külhoni magyarral ismerkedtem meg az ezt követő utak során is. Ezek a kapcsolatok a későbbiek során is megmaradtak és ma is ápolom őket, mely már nemcsak a szakma miatt fontos, hanem a kialakult jó barátságok miatt is.

Magánemberként a Tükrös zenekarral és Kádár Ignáccal, táncos partneremmel sikerült több helyre (Amerikától Ausztráliáig) eljutnom. 2012-ben Ausztráliában turnéztunk és éreztem, hogy erre a helyre vissza kell még jönnöm. Hazaértünk és fél év múlva kiírták a Kőrösi Csoma Sándor Programot. Közösség- és rendezvényszervezés, néptánctanítás: tudtam, hogy ez a lehetőség nekem szól!

A sikeres pályázat után kétszer félévet tölthettem kint Sydney-ben, ami hatalmas élmény volt számomra.

Ausztrália mellett a szívem másik csücske Amerika, ahol idén ismét részt veszek majd a Michigan állambeli Csipke táborban. Itt a gyerekprogramok szervezését bízták rám. Több alkalommal is voltam már kint ebben a táborban felnőtt és gyerek oktatóként egyaránt és mindahányszor hatalmas élmény volt. Rengeteg gyerek, érdeklődő és jóbarát vesz részt: táncosok, zenészek és teljes családok érkeznek évről-évre Amerika és Kanada számos városából. A Csipke tábor idén ünnepli a 10 éves évfordulóját, és az előzetes információk szerint az eddigi évek egyik legnagyobb szabású táborára készülnek a szervezők.

A tavalyi évben a Nyugat-Kanadai Magyar Folklór Fesztiválra is eljutottam, ahol Kádár Ignáccal és a Zagyva Bandával voltunk a fesztivál díszvendégei. Őket is a szívembe zártam, bízom benne, hogy lesz még alkalmunk együtt dolgozni a későbbiekben is!

Milyen a külhoni magyarok folklórhoz való viszonya? Összetartó ereje van „odakint“ a magyar néptáncnak, népi kultúrának?

Ez egy nagyon érdekes és folyamatosan aktuális kérdés. Rengeteg tánccsoport van külföldön is, vannak olyanok, melyek már akár 50 éve folyamatosan léteznek, hasonlóan a magyarországi együttesekhez és természetesen folyamatosan alakulnak új csoportok is. Nagyon sok energiát és pénzt fektetnek abba, hogy fenntartsák ezeket a közösségeket, fejlődjenek és tanuljanak. A mai utánpótlás? Mennyire köteleződnek el a szülők? Ez nagyon nehéz, változó. Sokat küzdenek azért, hogy „megfogják“ és ott tartsák a gyerekeket. Sok helyütt a cserkészekkel, vagy a magyar iskolával közösen összefogva működnek és úgy vélem, hogy csakis ez lehet a siker kulcsa. Az erő az összefogásban rejlik és külön-külön aligha működik, főleg külhonban. Csak együtt lehetséges megtartani ezeket a közösségeket, számomra példamutató, ahogyan ők dolgoznak ezen.

A civil hivatásod mellett ennyi külföldi útra hogyan van lehetőséged? A civil pályád is köthető a folklórhoz, a népi kultúra valamelyik ágához?

Egész életemben megvolt ez a kettősség. Minden dolgomat a múltban úgy próbáltam igazítani, hogy az egy teljesen más civil életet is biztosítson számomra. Úgy gondolom, hogy mindig kell egy B terv. Ezek mellett pedig a néptánc mindig ott volt és itt van a mai napig. A kettő megfér egymás mellett. Az ELTE Néptáncegyüttest vezetem Valach Gáborral immáron 8 éve. Itthon is volt számtalan olyan koncert, tanítás, előadás, táncház, melyeken részt vettem. Az életemet tudatosan nem építettem fel csak erre, hiszen kellett, hogy legyen egy biztonsági terv. Egy szempontból nehéz helyzetben vagyok, hiszen nincs állandó táncpartnerem, mint azoknak akik például férj és feleség, de sose engedtem el azt, hogy ettől függetlenül tanítsak.

A civil életem sem áll messze attól, amit szabadidőmben csinálok, hiszen rendezvényszervezéssel foglalkozom. Az, hogy egy ilyen pályáról, ilyen háttérrel érkezem ebbe a világba magabiztossá, és sokoldalúvá tesz. Emellett megfér a folklór, persze a jó időbeosztás nagyon fontos.

Azt hiszem az eddigi életpályád nagyon jó bizonyíték lehet azok számára, akik most hivatásos táncművész pályán vannak, vagy azt szeretnék elkezdni. Nagyon sok lehetőséget, kapcsolatokat ad egy ilyen együttesben való munka, ami mellett pedig mindig kell egy másik vagy akár több lehetőségnek is lenni a jövőre vonatozóan.

A tavalyi Táncháztalálkozó vasárnapi napjának egyik kamaratermi programja szintén a te kezed alatt futott. Idén is így lesz? (Ha valaki nem emlékezne a tavalyi vasárnapi napra, akkor csak pár szóban annyit, hogy a vasárnapi nap lett a családi nap a régebbi felnőtteknek szóló nap helyett. Felcserélték a szombati és vasárnapi napok tematikáját. -a szerk.)

Igen, idén vasárnap is Fókuszban a család a Táncháztalálkozón, és újra én szervezem a Lajtha terem programjait, aminek a Játszó-tér nevet adtuk. Ebben a teremben próbálunk nyitni azok felé is, akik a hagyományos folklór közegtől esetleg távolabb esnek és igyekszünk megmutatni nekik, hogy ez igenis jó. Bevonjuk őket is a programokba: interaktívabb, nyitottabb, ha lehet így fogalmazni populárisabb programokat is igyekszünk választani.

Azt veszem észre, hogy nagyon sokat vagy a gyerekek környezetében. Hogyan alakult ez? Hiszen felnőtteket is tanítasz, gyerekeket is, de inkább a gyerekekkel való foglalkozás tűnik nekem többnek.

Mind a kettő nagyon hangsúlyos, mind a kettőnek más a pszichológiája. Én nem vagyok szakképzett táncoktató. Nem végeztem ilyen jellegű iskolát, de igyekeztem, amennyire csak tudtam képezni magam: könyveket, cikkeket olvastam, videókat, jegyzeteket bújtam. Ami talán a legfontosabb, hogy szeretek emberekkel foglalkozni, szeretem a gyerekeket. Erre egyetlenegy szakkönyv se tanít meg. Élvezem és a visszajelzések is arra engednek következtetni, hogy jó amit csinálok.

Hogyan látod, azoknak a nyitásoknak, melyet a folklór szakma próbál elérni, van hatása? Többet, többen látogatják az ilyen típusú programokat?

Úgy gondolom, hogy mára újra van divatja annak, hogy a fiatal szülők gyerektáncházba, néptánccsoportba is viszik a gyerekeiket. A fiatal családok, szülők már más generációból valók, sokan már nem úgy élték meg a néptáncot, hogy az „ciki“ lenne, emiatt hozzák a kicsiket és sokkal nyitottabbak. Emögött persze sokszor nem a szigorú értelemben vett hagyományőrzés eszméje dominál, viszont úgy látom, hogy ez növekvő tendenciát mutat.

Azt hiszem a feladatunk adott: élővé kell tenni mindazt a tudást, hagyományt, amit ránk hagytak. Mindenkivel meg kell ismertetni, még ha nem is lehet olyan „fanatikus“, mint azok, akik minden nap ezzel foglalkoznak, vagy ebben élik az életüket, de ha egy pici kis szelet is elér hozzájuk, már elértük a célunkat. További sikereket, jó utazást kívánok az elkövetkezendő évekre!