Beszélgetés Árendás Péterrel

Beszélgetés Árendás Péterrel

Árendás Péterrel beszélgettem a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívumának munkájáról, a mai néptáncos-népzenész generációról, WOMEX-ről és a Tükrös zenekar jövőjéről…

Táncművészetis hallgatói koromban sokat jártam a HH Folklórdokumentációs Központjába olvasni, kutatni, videókat és hangfelvételeket nézni és hallgatni. Milyen feladatai vannak ennek a részlegnek?

Mai nevén Folklórdokumentációs Könyvtár és Archívum, mely a Hagyományok Háza megszületésével azonos időben jött létre. Tulajdonképpen a Házban működő Magyar Állami Népi Együttes és a Népművészeti Módszertani Műhely mellett a folklorizmus iránt érdeklődőknek, a táncházmozgalom tagjainak a tudományos hátteret a (régebbi nevén) Folklórdokumentációs Központ biztosítja. A kezdetektől Pávai István vezeti a tárat. Mi is történik itt valójában? Olyan hagyatékok, illetve olyan gyűjtemények érkeznek be a tárba, amelyek részben hang- vagy videofelvételek, részben pedig papír alapú, megjelent publikált szakanyagok. Nálunk van Martin György hatezres könyvállománya, Sárosi Bálint, Voigt Vilmos vagy Halmos Béla több száz kötete, vagy például Lajtha László és Gulyás László népzenei hagyatéka. A könyvállományunkat emellett évről-évre bővítjük a folklór tárgykörbe tartozó könyvekkel, folyóiratokkal, de az elmúlt 40 évben megjelent népzenei lemezek, CD-k, DVD-k, oktatási segédanyagok hangzói is elérhetőek nálunk. A korábbi Néptáncosok Szakmai Házában lévő eredeti gyűjtések és mozgalmi anyagok is hozzánk kerültek. Ahogy a neve is mutatja, ez azonban nem csak könyvtár, hanem archívum is, amely ma páratlan az országban. Egy átlagos könyvtártól eltérően a mi könyvtárunk nagyobb része nem kézzel fogható, hanem digitális. Ha valaki beadja a folklór gyűjtését különböző hordozókon (magnókazetta, magnószalag, videoszalag, fényképek stb.), azokat először az Archiválási Osztályunkon digitalizáljuk. Egyfelől megmentjük az utókornak, hiszen ezek a szalagok, fotók több évtized alatt sérülhetnek, vagy tönkre is mehetnek, a rajtuk lévő információk elveszhetnek. Ezért fontos a digitalizálás. Ezt követően ezeket a gyűjtéseket adatoljuk, azaz rögzítjük, hogy ki és hol gyűjtötte, milyen folklóranyag, kik zenélnek, énekelnek vagy táncolnak rajta stb. Ezt végzi a Katalogizálási Osztályunk: az ott dolgozók dallamszinten feldolgozzák az anyagokat, (szakkifejezéssel élve szegmentálják) és a lehető legtöbb adattal ellátják. Számunkra a hosszabb távú cél azonban az, hogy egy érdeklődőnek ne kelljen feltétlenül bejönnie az épületbe, a könyvtárba, hanem az internet segítségével otthonról is elérhetőek legyenek ezek a folklórgyűjtések. Ennek a felülete már évekkel ezelőtt megszületett, Folklór Adatbázisnak hívják, ahol már lehet hang- és videofelvételeket keresgélni és letölteni. Az oldal állandóan frissül, hétről-hétre újabb és újabb anyagok kerülnek fel oda. A távolabbi cél az, hogy az eredeti folklórgyűjtések mellett a Táncházmozgalom eredményeit, dokumentumait is közzétegyük. Pl. a Halmos Béla által alapított Táncház Archívum anyaga is nálunk van, így a feldolgozás után annak megtekintésére is lesz lehetőség. Fontos azt is tisztázni, hogy a beadott gyűjteményt milyen célra használhatjuk fel (például kutatásra, közművelődési, oktatási célokra), vagy mennyi anyag nyilvános belőle. Ha valaki kutatni szeretne, annak be kell jönnie a könyvtárba, és helyben kutathat, persze bizonyos felhasználásra csak a gyűjtő vagy az örökös engedélyével van lehetőség.

Mennyi anyag került már ki az adatbázisba? Körülbelül hány százaléka van fent az interneten azokból az anyagokból, amik bent vannak a Hagyományok Házába?

Százalékban nem tudom megmondani, de a Folklór Adatbázis oldalunkon jelenleg 700 órányi videofelvétel és 3600 órányi hangfelvétel elérhető. És ahogy mondtam, ez a szám hetente növekszik. Azt is tudni kell, hogy nagyon sok anyag már digitalizálásra került, de különböző okoknál fogva nincsenek kint a nyilvános adatbázisban. Ezeknek egy része hiányosan adatolt, technikailag hibás felvétel, rontott dallam stb., de gyakran jogi akadályai vannak. Például interjút nem teszünk közzé, amely esetleg személyiségi jogokat sértene. A mai napig folyamatosan érkeznek be gyűjtemények, a mennyiség óriási. Ez hatalmas munkát jelent.

Ha valaki kutatni szeretné szülőföldje táncos és zenei hagyatékát nem csak a Hagyományok Háza adatbázisát keresheti fel, hanem a BTK Zenetudományi Intézetét illetve a Néprajzi Múzeum gyűjteményét is. Ezekkel az intézményekkel milyen kapcsolatot ápoltok? Segítitek egymás munkáját?

Igen segítjük, a szoros szakmai kapcsolat nagyon fontos. A Hagyományok Háza és a Zenetudományi Intézet jelenleg is több közös projekten dolgozik, pl. mi katalogizáljuk az 1950-es évek első felében készült Webster drótos hangfelvételeket, vagy a ZTI munkatársai digitalizálják a hajdani Állami Népi Együttes keretein belül az 1950-es években készült némafilmes gyűjtéseket. A kapcsolat nagyon jó a két intézmény között. A Néprajzi Múzeummal is jó a kapcsolatunk, bár ott csak időszakos közös munkákról beszélhetek. Tavaly pl. gramofonlemezek hanganyagát tartalmazó múzeumi CD-ket másoltuk be az itteni szerverünkre azok későbbi feldolgozása céljából. Az adatbázisainkat részben össze is kapcsoljuk, hogy a jövőben majd egy nagy felület legyen, ahol bárki rákereshet az általa érdekelt vidékre. De vannak olyan átfedések is, mikor valaki a gyűjtését beadta a Zenetudományi Intézetbe, ott bemásolták, de a kazettáját megtartotta magának, s évekkel később beadja a gyűjteményét a Hagyományok Házába is. Akkor az mind a két helyen megvan. Számunkra mindig is elsődleges cél volt, hogy egy adott gyűjtés legjobb felvételét, lehetőség szerint az eredetijét digitalizáljuk, és azt helyezzük fel az adatbázisba, hiszen az a legkevésbé sérült, s az a legjobb minőségű. Olyan is előfordul, hogy valaki behozza a gyűjtését, de a kazettáján mások gyűjtése is szerepel, ami már nálunk megtalálható. Vagy épp ellenkezőleg, nálunk még nincs – akkor megpróbáljuk megkeresni az eredetijét, hogy azzal is bővüljön a lista.

A Hagyományok Háza folyamatosan próbálja begyűjteni és idővel digitalizálni a ma fellelhető eredeti valamint mozgalmi (revival) folklórgyűjtéseket. Ez az országban és a világban is egyedülálló. Ezeknek a tárolása a következő nagy feladat. Korábban CD és DVD lemezekre mentettünk, de most már merevlemezekre történik a tárolás. Azonban ezek sem biztosak, másolatokat kell készíteni, és olyan helyen tárolni, hogy a következő generációk is meg tudják azt tekinteni. Van egy megállapodás a Zenetudományi Intézet és a Hagyományok Háza között, amely annyit jelent, hogy bármilyen beérkezett anyagról digitális formában másolatot kap a másik intézmény, így több példányban is megmaradnak. Azt persze tudni kell, hogy a ZTI alapvetően egy kutatóintézet, és a kutatók kiszolgálását látja el. Ezzel szemben a Hagyományok Háza a nagyközönség kiszolgálását tűzte ki célul, és jóval nagyobb apparátussal dolgozik, mint a ZTI.

Említetted, hogy a cél az, hogy évtizedekkel később is minél több ember számára elérhetővé váljanak ezek a folklóranyagok. Tudjuk rólad, hogy a Zeneakadémián is tanítasz. Véleményed szerint milyen a mai generáció? Hogy állnak a népzenéhez, néptánchoz? Látod bennük azt az elhivatottságot, mint ami volt/van azokban az emberekben, akik ezeket gyűjtötték?

Nagyon sok elhivatott fiatalt látok. Főleg a Zeneakadémián, ahol ugye egy válogatott közösség van. Többnyire komoly elhivatottsággal érkeznek hozzánk, s csak a legjobbakat tudjuk felvenni, hiszen minden évben többszörös a túljelentkezés. A népzene a fő érdeklődési körük, azt művelik és tanulják nap mint nap. De én nem csak őket emelném ki, hiszen szervezőként vagy zsűritagként számos rendezvényen látok-hallok amatőr fiatalokat, akiben ott a lelkesedés. Hála Istennek én azt látom, hogy nagyon sokan vagyunk. Persze a lakossághoz képest ez elenyésző, még mindig réteg kultúra, és milyen jó lenne, ha a rádióban, a TV-ben még több népzenei műsor lenne, vagy ha az utca embere is tudná ki volt az a Neti Sándor. De az 1970-es, ’80-as évekhez képest sokkal többen vagyunk. A fiatalok zenészeket gyakran éri az a vád, hogy nem azzal a lendülettel, vagy nem azzal a hangsúlyozással játszanak, vagy közelítenek a városi cigányzenészek stílusához, s nem a falusiakat muzsikálják. Valóban vannak ilyenek is, de van a másik oldal is. Pontosan tudom, a fiatalok közül ki az, aki elhivatott folytatója az autentikus játékmódnak, és meg tudom azt is mondani, kinek csak a számlatömb vastagsága a lényeg. S vannak persze olyanok is, akik inkább népzenei feldolgozásokat készítenek, és azt magas szinten is űzik. De a sokszínűség nem baj, sőt, éppen azt mutatja, hogy sokan vagyunk és sokféleképpen képzeljük el ennek a kultúrának a továbbéltetését. Azt abszolút biztosítva látom, hogy ezt a zenét a fiatalok 20 év múlva is csinálni fogják. Ami már nehezebb kérdés, az pont a kutatás és a tudomány része. Nyilván a fiatalok szívesebben muzsikálnak, állnak ki a színpadra, és a zenészséggel járó népszerűség vonzóbb, mint elmerülni az iratok között, kutatni, aztán néha publikálni. Pedig ezt is nagyon fontos megcsinálni, és ilyen fiatalokból ma kevesebb van. De mi a Népzene Tanszéken nem csak kiváló színpadi muzsikusokat és pedagógusokat akarunk képezni, hanem aki visszahúzódóbb és inkább kutatna, azt is segítjük. A hozzánk járó vagy nálunk végzett hallgatók között mindegyikre találunk példát.

Véleményed szerint, ha eltűnik az a generáció, akitől még az igazi autentikus zenéket, táncokat láthatjuk, hová fog, hová tud fordulni a fiatal generáció? Elég az a mennyiségű anyag, ami az adattárakban van? S elég lesz?

Bármilyen jó egy hangfelvétel, az egészen addig tananyag marad, ameddig nincs hozzá valami személyes kötődés. Tehát az ember nagyon fontos. Az iskolai énekoktatásnak az egyik nagy problémája, hogy bármilyen lelkes és jó szakember egy tanár, ha azokhoz a népdalokhoz semmilyen kötődése nincs, akkor azt hitelesen nem tudja továbbadni. Én tanítottam gimnáziumban sok éven keresztül, és amíg azokat a gyerekeket nem vittem el Gyimesbe, addig mondhattam nekik, hogy milyen gyönyörű ez a zene, addig nekik az egy kötelező tananyag volt. Abban a pillanatban, mikor már Gyimesben hallották ugyanezt, gyönyörködtek a tájban és beszélgettek az ott élőkkel, rögtön megváltozott a véleményük. Személyes élménnyé kell tenni és akkor már máshogy állnak hozzá, kötni kell őket ahhoz a zenéhez. Ilyen szempontból nekünk a személyes élményeket a helyi zenészek adták, akikkel találkoztunk, akiktől gyűjtöttünk. Hamarosan mi leszünk az „adatközlők”, s ez nem arra vonatkozik, hogy mi olyan jól tudunk muzsikálni, hanem arra, hogy az én személyes élményeimet átadjam, át tudjam adni azokat az érzéseket, amiket én akkor, abban a pillanatban kaptam. Már most is ezt próbálom csinálni, hiszen azoknak a falusi zenészeknek, akiktől én még személyesen is tanulhattam, a java már sajnos nem él. Megvannak a hang- és videofelvételek, és ehhez társul az én személyiségem, egy olyan lelkes élménybeszámoló, élményátadás, amely valamennyire pótolja ezeket a hiányokat. Az nagyon fontos, hogy legyen olyan, aki ezt követni fogja. Én például nem találkozhattam Kodállyal, hiszen halála után születtem, de a szolfézs-módszertan tanárom Kodály egyik leghíresebb tanítványa, Szabó Helga volt, aki azt a szellemiséget hitelesen továbbvitte. Ha pedig valaki tőlem tanul szolfézs-módszertant, akkor én is elmondhatom, hogy első kézből Kodály tanítványától tanultam. Azt hiszem, ez nálunk is így lesz. Ádám István „Icsán” már 35 éve halott, de pl. Csoóri Sándor játékmódjából megkaphatjuk azt az élményt, amit Icsán adott Sanyinak. Ezt hozzá kell tenni az Icsánról készült hang- és videofelvételekhez.

Akkor talán annyit megjegyezhetek, hogy a jövő az élménypedagógiában van, s a mi feladatunk, hogy jól adjuk át a gyerekeknek ezeket az élményeket.

Veled szinte minden népzenei-néptáncos rendezvényen találkozhatunk. A héten nyit a WOMEX, a legnagyobb világzenei vásár, számtalan koncerttel és konferenciával. Itt is összefuthatunk veled? Akár előadóként is?

A WOMEX szervezésében személy szerint én nem vettem részt. Ezt a hatalmas munkát a Hangvető végezte el, melynek két vezetője, Liber Endre és Lelkes András jó barátaim és zenésztársaim a Tükrösben. Természetesen nézőként jelen leszek a koncerteken, emellett a Bálnában zajló konferencián előadóként veszek részt. A magyar népzenegyűjtésről és az Utolsó Óra gyűjtésről fogok egy előadást tartani, október 23-án délután 16 órától.

A Tükrös zenekar oszlopos tagjaként nem felejthetem el megkérdezni: mire készültök a jövőben?

Jövőre lesz a Tükrös alakulásának 30 éves jubileuma. Aki valamennyire figyelemmel kíséri a tevékenységünket, az láthatja, hogy nem mi vagyunk az a zenekar, aki minden évben újabb CD-vel rukkol elő. A legutóbbi, A mi Mezőségünk című lemezünk – mely Fonogram-díjas lemez lett – 2008-ban jelent meg, ennek már hét éve. 2012-ben már megszületett egy újabb album ötlete, de mivel mindannyiunknak számos egyéb elfoglaltsága van, ezért úgy döntöttünk, akkor fogjuk ezt az anyagot újabb CD-n megjelentetni, ha eleget tudtuk gyakorolni és mindenkinek megérett a zenei anyag. Ez erre az évre készült el, júniusban volt egy lemezbemutató koncertünk a Zeneakadémián. Az új lemez anyagát végül a nyáron vettük fel. Erdők, vizek zenéje lesz az album címe, amelyen Közép-Erdély hangszeres zenéiből válogattunk. Alapvetően Maros mente, Kis-Küküllő mente csodálatos népzenéit fogja tartalmazni. Próbáljuk a régies játék stílust bemutatni, egy-két eredeti énekes anyaggal kiegészítve. November 28-án lesz ennek egy lemezbemutatója a Fonó Budai Zeneházban s remélhetőleg addigra a lemez is megjelenik.

Akkor mondhatom, mindenkit sok szeretettel várunk a Bálnába október 23-án, novemberben pedig a Fonóba!

fotó: Bege Nóra