Balatoni Kati interjú

Balatoni Kati interjú

Honnan indult, milyen céllal jött létre az Így tedd rá! Program?

Kisgyermekként beleszülettem kultúránk továbbélt és újragondolt világába. Óvodás koromban a táncházmozgalom egyik bölcsőjeként emlegetett Kassák Klubba jártunk, anyukám által készített táncos szoknyákban pörögtem-forogtam, a Bartók táncegyüttes jelmeztárában ámuldozva lépkedtem a sok-sok viselet között. Sosem felejtem Fábián Évike Molnár utcás táncházait, hogy mennyit énekeltem hintázás közben, hogy nyolc évesen döbbenten hallgattam Berecz Andrást és Sebestyén Mártát az Ökrössel, hogy iskolásként amikor tehettem futottam fel a Várba a Budapest Táncegyüttes próbáira. Az volt az álmom, hogy énekes vagy táncos leszek.

Gyermekként olyan élményt kaptam, mely gyökeret, erőt, örömöt adott. Olyan eszköztára lett mindennapjaimnak a zene, ének és a tánc, mely áthatja életem minden területét.

Igen korai pedagógiai munkásságomban is ez köszönt vissza. Elég hamar kialakult bennem, hogy az óvodás és kisiskolás korosztály az a terület, amiben a legnagyobb örömöm találom. Kezdetben szó sem volt pedagógiai tudatosságról. Abból táplálkoztam, amit én gyerekként emlékként tovább tudtam élni. És ettől volt már sikeres ez a folyamat a kezdetektől. 2007-ben végeztem a Magyar Táncművészeti Főiskolán, mint néptáncpedagógus. Ekkor már tanítottam óvodában, művészeti és általános iskolában, vezettem külön csoportot, dolgoztam táborokban, felnőtt együttesekkel, táncházakat vezettem… Ami visszatekintve számomra is igen érdekes, hogy minden pedagógiai helyzetben, aminek részese voltam akár direkt, akár külső megfigyelőként, folyton megfigyeltem, értékeltem és elemeztem magamban. Ezt a mai napig így teszem. Ennek köszönhetően igen nagy hatást gyakorolt rám a Főiskolán, Lévei Péter által megjelenített mozgásanalitikus szemléletmódon alapuló oktatási modell. Minden további munkámnak ez lett az alapja. Eszközt kaptam ahhoz, amit ekkor még kifejezni nem tudtam. Ezért is éreztem, hogy többet és többet szeretnék tudni arról, hogy mit élünk át a gyerekekkel együtt ezekben a folyamatokban. Sokkal-sokkal több lett ez bennem, mint a stílushű néptáncoktatás. Neveléstudományt kezdtem tanulni, mivel amikor elkezdtem tanítani rájöttem, hogy sok esetben nekem mást jelent a játék és a tánc, mint azokban az iskolákban, óvodákban, ahova bepillantást kaphattam. Nem láttam sem a gyerekekben, sem a pedagógusokban azt az örömöt, nem láttam azt, hogy élmény lenne, inkább csak egy feladatként jelent meg a játék, tánc és az ének. És ezek a személyes tapasztalatok indítottak, támogattak azon az igen bátornak értékelt úton, melyen megindultam, hogy kultúránkért, a gyermeki játék és táncélményért tegyek nap mint nap. Ezért jött létre a programom.

Mit takar az Igy tedd rá! ?

Elsősorban egy új szemléletmód, egy új módszertan, mely mellett konkrét tananyagot is kapnak a pedagógusok. Ennek hiányát nagyon sokszor láttam, hiszen nagyon sok játékgyűjteményünk van, de hogy azokat, amik benne vannak, mikor és kikre és hogyan alkalmazzuk, hiányzik. Sokszor látom, hogy a gyűjteményekből kivesznek a pedagógusok 1-1 játékot és próbálják megvalósítani, első sorban produkcióként visszaadni, de ezáltal pontosan elveszítik az egész lényegét. Ezért születnek sorban könyvek, lemezek, konferenciák, videóanyagok, vagy akár a Facebook posztok… És a legerősebb vonal természetesen a pedagógus továbbképzések és a ma már az országos hálózatként működő foglalkozásaink. Tehát igen szerteágazó terület ma már az Így tedd rá!, de a cél mindig azonos, az élményalapú tudásátadás, készség és képességfejlesztés, kulturális gyökerek közvetítése.

Milyen tapasztalaid vannak?

Pontosan azt tapasztalom, amit szeretnék, élmény van az órákon, élmény a gyermeknek és a pedagógusnak is. Látom a boldogságot rajtuk és valóban, saját tapasztalatomat említeném, amikor egy órán tanítok egy dalt és este az anyuka felhív, hogy a harmadik versszak hogy van, mert egész este azt a dalt énekeli a gyermeke, de nem jut eszükbe, mert még csak aznap tanultuk. Ezért már megéri. Nagyon sokat kisérletezem a munkám során. Az a fajta pedagógus vagyok, aki kockázatot vállal és utána értékel. Lehet 1-1 elgondolt folyamatban tévedek, de ha soha nem próbálok ki valamit soha nem tudom meg, hogy jó-e vagy sem. Van, hogy én is hibázok, de ettől leszünk jobbak. Sokszor a pedagógusoknál azt látom, hogy ilyenkor elmegy a kedvük, hiszen valami játék vagy tanítás nem úgy sikerült, ahogy ők azt akarták, akkor nem megoldást keresnek, hanem maguk mögött tudják az ötletet. De ilyenkor nem szabad feladni, különben egyenes út vezet a kiégéshez, az érdektelenséghez, és a legfontosabb, hogy a gyermekek felé sem ez a jó példa. Persze tudom mindenkinek van már egy jól megszokott repertoárja; én például nagyon analitikusan csinálom a foglalkozásaimat, folyamatosan jár az agyam és nézem a gyerekek reakcióját és azután választok. Ezért van, hogy óravázlatot se készítek, hiszen mindig ahhoz a csoporthoz alakítom az anyagot, ahol épp vagyok. De ehhez szükséges egy nagyon mély és folyamatos tanulási igény.

A pedagógusoknál azt tapasztalom a továbbképzések során, hogy önbizalmat kapnak, felszabadultak lesznek és mernek a saját élményeiknek megfelelően feladatot választani, örömmel és felszíbadultan részesévé válni játéknak, táncnak, dalnak… A szakirodalom sokszor nem ad sok szabadságot és itt végre kapnak és ez üdítően hat rájuk. Többen voltak, akik sírtak egy három napos képzés után, hogy ez eddig hogy nem volt benne az életükben.

Az Így tedd rá beépült már a pedagógusképzésbe?

Célom, ahova csak tudom mindenkinek elviszem, akárhogy is de találkozzon ezzel a módszerrel. A felsőoktatásban egyáltalán nem állunk jól, a képzett néptáncpedagógusok nem tudják ezt kiszolgálni sem létszám miatt, sem pedig, mert az óvodában az óvodapedagógusok feladata a játék és tánc. Ez a módszer azonban túlmutat a szimpla néptáncon. Nagyon gyerekcipőben jár, de jó úton haladunk.

A doktori kutatásomban is ezt a témát boncolgatom, hogy az elmúlt több mint 100 évben, milyen utat járt be a néptáncoktatás, hogyan alakult helyzete, milyen célokkal, módszerekkel, funkciókkal volt jelen a pedagógiai színtereken. A legfőbb hibának és feladatnak azt látom, hogy a néptánc elsősorban produkcióként jelent meg régen is, ami nem baj, de alapvetően önkifejezés lenne a cél. Ez nincs meg, hasonlóan a zenében sem, pedig Kodály országa vagyunk. Azt hiszem ez még nagyon nagyon sok év, de látok rá esélyt. A gyakorló pedagógusok nagyon nyitottak, mások már kevésbé.

Mit látsz a gyerekek befogadóak erre a dologra ebbe a számítógép uralta világba?

A paraszti társadalomba a gyerekeknek a játék volt az, mely tudásátadási lehetőslget biztosított és teljes szocializációs folyamatukban eszközük volt a személyes és a közösségi kompetenciáik fejlődéséhez. Ezek a funkciók ma is egy tudatos pedagógiai eszköztárként állnak rendelkezésünkre, csak az említett tudatosságra kell szert tenni. Mert a módszer egyáltalán nem, a tartalom pedig minimálisan tud a sokszor hallott vádak szerint korszerűtlenné válni. Ma hiányoznak a gyerekeknek a stabil pontok az életükbe, melyekre támaszkodhatnak és ezekkel tudunk ebben is segíteni.

Pár szót mesélj a jövőről, mi várható addig…

Folyamatosan úton vagyok én és csapatom is. Járjuk az országot és már elmondhatjuk a világot is. A naptáram áprilisig teljesen tele van, ahogy a lelkem is ötletekkel, utakkal, lehetőségekkel, álmokkal. Továbbra is legfőbb célom, hogy mindent megtegyek a játékban, táncban, dalban, ünnepekben és kulturális gyökerekben gazdag világért Magyarországon, határainkon túl élő magyar közösségekben, a szomszédos országokban és akár a tengerentúli területeken is, ahogy erre már többször is lehetőségem volt. Szeretném ahova csak tudom elvinni azt amiben hiszek: az összetartozás és a világon egyedülálló kulturális közkincsünket.

Balatoni Kata

néptáncpedagógus

neveléstudományi kutató

Így tedd rá! programgazda

http://igyteddra.hu/